2014. augusztus 31., vasárnap

Lovas képem

Nemrég eldöntöttem, hogy semmi újba nem kezdek bele, amíg be nem fejeztem a megkezdett hímzéseimet.
Sajnos Lilla születése után a szoptatás alatt ínhüvely gyulladásom lett, így 9 hónapos koráig nem tudtam igazán hímezni. Néha bele böktem a tűmet ebbe abba, de nem volt túl eredményes időszak. Na, de ez engem nem is izgatott. Amióta nem fáj a kezem azóta belendültem, de most meg közeledik az ősz. Sapka, sál szezon. Szóval lehet a horgolás is képbe kerül, így megint lesz egy kis megtorpanás- Majd elválik. :)
Imádom a lovas képeket, ezért is kezdtem el egy újat még 2012 tavaszán. Az előző fázis bejegyzésem óta már került bele korábban is pár x, de nem mondanám olyan nagyon látványos változásnak. Íme:

4 évszakos

Kész van a keret kontúrja is. Persze még találtam itt ott egy hiányzó x-et a leveleknél, de kész! :)


2014. augusztus 28., csütörtök

4 évszakos RR

A kendőmön ügyködöm. Már csak egy színből hiányoznak az xek és sok-sok kontúr a levelekre. Most így néz ki.

Babaköszöntő kontúrral

Kész a kontúr is, már csak a feliratokat kell kitalálni.

2014. augusztus 26., kedd

Babaköszöntő.

Elkészültek az x-ek, már csak egy kis kontúr kérdése és kész. Na meg majd az adatok feliratozása van még hátra.

2014. augusztus 21., csütörtök

Judit kendője, RR vége.

Elkészültem Judit kendőjén a kontúrral és a feliratokkal is. KÉSZ!

RR kendőm.

Kész a felirat és készül a körítés is.


Babaköszöntő

Mindig beelőzött valami így van ez most is, de időnként bele bököm a tűmet ebbe is.

Lizzie Kate kész

Elkészültem a Lizzie naptárammal. Majdnem kész, mert még a gombokat kell felvarrni. Na meg kitalálni, hogy hogyan legyen hasznosítva. Tudom sok a kép, de végül is 6 bejegyzés lett volna, ha mindig fotózok.

Szülinapos.

Lilla a tortájával.

Judit kendője.

Xszemek készen, lehet nyomulni a kontúrra és a feliratokra. Nagyon jó hímezni ezt a mintát, a várthoz képest jobban haladok. Szinte száguld benne a tű.
Az Én kis manóm is sokat nézte, pózolt is vele. :)


Virágzott egy kaktuszom.

Egy nap az egész. Kinyílik és másnap már se híre, se......
Lilla 1. éves.


RR kendők- Június elején

Tünde elkészült a kendőinken utolsó résszel. Visszatért hozzám, már csak a körítés van hátra. :)
Anikóé is kész, kíváncsi vagyok a végleges formára.
Anikó is halad Judit kendőjével. Erről még nem mutattam képet, így most jött el az ideje.