Mintakendő mindörökké! Nagyon szeretem csinálni, változatos és izgalmas!
2010. december 18., szombat
Várakozás!
A héten nem érkezett meg semmi! Remélem a jövő héten megtörik a sor és kapom a pakkokat! Nagyon sok szép dolgot vásároltam! Meg kell érkeznie jó pár dolognak az év végéig, ha jövőre minden nap el akarok készíteni egy ékszert! Ami eleve lehetetlen vállalkozásnak tűnik! Annyival szeretném kiegészíteni a projektet, hogy közzé fogok tenni minden mintát, amit elkészítek. Saját leírással vagy pedig hivatkozás formájában!
Sok szép mintát kaptam, sok ötletem van! Mivel még életemben nem fűztem gyöngyöt ezért a kezdeti lépések, botladozások nagyon érdekesek lesznek! Virtuálisan mekkora pofára eséseim lesznek!
Na arra kíváncsi vagyok! :D

2010. december 10., péntek
Második pakk.
Ma is jött pár apróság! Annyi mindent vettem, hogy a férjem már letiltott! A kezdő készlettől már fényévekre vagyok! De egyszerűen nem bírtam abba hagyni! :D
2010. december 7., kedd
Első!
Megérkezett az első csomagocskám! Amikor átvettem a postástól nagyon megörültem, hogy csörög, zörög a boríték! Ebben biztos valami szép lesz! Nem is tévedtem! Sokszor nem az van a képen, ami a csomagban, de pozitívan csalódtam. Arról nem is beszélve, hogy nagyon gyorsan ideért! Nincs is Kína olyan messze! :D
Minden sokkal kisebb, mint amire számítottam! De annál szebbek!
Minden sokkal kisebb, mint amire számítottam! De annál szebbek!
MW SAL Még mindig!
Megrajzoltam az egész mintát xsd.-ben, közben pedig haladtam egy kicsit a varrással is! Volt olyan részlet, amit át kellett alakítani és egy kicsit arrébb is kellett pakolnom a dolgokat! Van olyan rész ami kicsit túl zsúfolt! Így megváltozott a kendő mérete. Nem néztem nekem kifér e majd így is, de muszáj lesz! :D Nem az a rész érintett, amit most varrok!
2010. december 3., péntek
Horgolt gyöngyékszer
Már tudom, hogy az horgolt az tényleg azt jelenti, horgolótű segítségével, horgolva készül a horgolt ékszer!
Most biztos sokan nevetnek rajtam! :D Ez van! Még jó, hogy vannak horgoló tűim! :D Legalább ennyi előnyöm van!
Most biztos sokan nevetnek rajtam! :D Ez van! Még jó, hogy vannak horgoló tűim! :D Legalább ennyi előnyöm van!
Horgolt gyöngyékszer
Sokkal nagyobb falat amit beterveztem, mint ahogy én gondoltam! Könnyelmű kijelentésnek tűnik a napi egy ékszer elkészítése! Na arról nem is beszélve, ha még el is készítem őket hogyan tudom minden nap ezt megosztani. Muszáj lesz kialakítanom valahol egy kis zugot ahol előre berendezett környezetben vakuval szép képet tudok készíteni, mert a természetes fényre nem várhatok. Sokszor estig dolgozom és ha el is készül munka után a gyártmányom leghamarabb este 8 lesz amikor kattintani tudok a géppel!
Arról nem is beszélve, hogy miket látok profi társaimnál! Rájöttem, hogy közöm nincs az ékszerkészítéshez! Egyszerű fogalmakon is elbukom! Egyáltalán mi az, hogy horgolt gyöngyékszer! Horgolás! Hát én szentül hittem, hogy ahhoz horgoló tű és fonal kell. Ékszert horgolni! Gyöngyből. Elkezdtem horgolni tanulni, de kötni se tudok egyenletesen. Ezek a dolgok arról szólnak, hogy sokat kell gyakorolni mire a kéz megtanulja hogyan dolgozzon egyenletesen. Ha még horgolótű is kell hozzá, mármint a horgolt ékszerhez, akkor azt hiszem le fogok hidalni!:D
Minden estere fel kell derítenem, hogy miért is ez a neve és valójában hogyan készül egy horgolt ékszer!

2010. december 2., csütörtök
MW SAL megint!
Most a mintakendőmet folytatgatom, ehhez volt kedvem!haladtam is egy keveset!
Összes eddigi kép Itt!
2010. december 1., szerda
Ajándék Magdikától!
A mi Magdikánk szerencsére nem lett galacsin áldozata! Névnapom alkalmából kaptam tőle egy gyönyörűséget, sajnos most nem tudom megmutatni, kizárt dolog lámpafénynél jó képet készíteni! De amint meg tudom oldani megmutatom őket! Nagyon sok ötletem támadt segítségével!
Mill hill gyöngyök!
Van sok szép doboz Mill hill gyöngyöm! Hímzéshez is alkalmasak, ezért felhalmoztam egy keveset belőlük az elmúlt időben! Nemrégen vettem neki cuki tárolókat is! De csak a bontottakat tettem üvegekbe! Pont 100 üvegecske telt meg, de azért most csak 20-at tettem ki lefotózni! :D Ugye milyen jól néz ki!
2010. november 29., hétfő
Üdvözlet!
Barátnőm a néhány nappal korábban arra kért, hogy vásároljak neki gyöngyöket, mert karácsonyi díszeket akar csinálni. A Húgomtól pedig nem régen kaptam egy bizsu fülbevalót! Bevallom töredelmesen, hogy nem voltam híve a bizsuknak, de ez a példány nagyon megtetszett! Na arról nem is beszélve, hogy sok szép példányt láttam eddig blogokon, újságokban! A gyöngy válogatás közben annyira megihletődtem, hogy muszáj nekem is házilag gyöngyékszereket készítenem! Így már nem csak neki vásárolok, hanem magamnak is
2010. november 24., szerda
2010. november 17., szerda
Karácsonyi Mini SAL
Örültem, hogy itthon vagyok kicsit napközben, de már megint nem jutottam ki időben a napfényre! lassan már csak délben lehet jó képet csinálni természetes fénynél! A lakásban meg sehol sincs olyan világítás ami a fényképező gépemnek is tetszik! brühühü.
Terítő lesz a mintából. Az anyag 22ct-s vászon Ecru színű, a fonalak természetesen DMC-k. Ha karácsonyi SAL akkor már legyenek karácsonyi színek. Azért 22-es anyagot választottam, mert a terítő többi részére "hardengert" szeretnék bűvölni. Remélem Manka nem bánja majd!
Egyenlőre a szegéssel és a paplansarokkal küzdök, nem tudom karácsonyra kész leszek e, legalább azzal! :D A szegést kézzel csinálom,hogy tökéletes legyen,mert azsúrozni akarom a terítő szélélt!
Íme az alapanyag:

Tigris
Helyre hoztam ami elnéztem! Hát nem mindegy, hogy szürke vagy narancssárga! :D
Egyébként ez az anyag is Jucustól van! :D 16ct-s szépségecske! Nagyon jó rá dolgozni!
2010. november 9., kedd
Gyöngyök!
Megérkeztek a kis üveg fiolák, amiket rendeltem! Nagyon helyesek. Gyorsan meg is töltöttem őket a felbontott Mill Hillekkel! :D Ne maradjanak pucosak! :D És még a végén a 140 db üvegecske nem is lesz elég! :(
MW SAL
Csinálgattam a mintakendőt, közben pedig tervezgetem a sajátomat.
Már a karácsonyi SAL-hoz is kiválogattam a fonalakat, de még nem döntöttem el milyen anyagra varrjam! :D
Már a karácsonyi SAL-hoz is kiválogattam a fonalakat, de még nem döntöttem el milyen anyagra varrjam! :D
2010. november 5., péntek
El vagyok havazva,pedig nem is esik a hó! :D
Arra se jut időm, hogy lefotózzam mit haladtam az MW-vel. Pedig még 2 blokk, majdnem kész! Talán ma vagy holnap, megmutatom. itthon semmire sincs időm, még jó, hogy a munkahelyen van egy kis időm bökni! Főleg éjszaka, amikor van, hogy 1 órán keresztül nincs vonat! :D
5.e van, ma indul a SAL Mankánál! Amikor megláttam,hogy 5.e van gyorsan oda is kattantam, hogy lementsem a mintát és már ki is találtam én milyen színeket fogok használni. Ha már karácsonyi mini, akkor már legyen igazi karácsonyi. Majd lekapom a fonalacskákat meg az anyagocskát az MW-vel együtt. Imádok új projektet kezdeni.

2010. október 28., csütörtök
Dimes Tigris Bigris
Megmutatom már a bontás utáni állapotot! Most nem ezt hímezgetem, de váltogatom a MUK-jaimat, majd sorra kerül. :D
MW SAL folytatás!
Az éjjel még két blokkot megcsináltam, meg még egyet elkezdtem, de elöltöttem, kicsit vissza kell mennem!
A mintát PM-el xsd-be újra rajzolom, mert vannak benne hibák nem mindenhol szimmetrikus.
A mintát PM-el xsd-be újra rajzolom, mert vannak benne hibák nem mindenhol szimmetrikus.
2010. október 25., hétfő
MW SAL első lépések!
Tegnap este bele kezdtem! Sosem tetszett a rámával hímzés, de most nagyon bele szerettem! És a hátulja is gyönyörű lett bár azt nem fotóztam le, majd legközelebb!
2010. október 24., vasárnap
MW SAL
Elkezdetem a SAL-t. Mivel szimmetrikus alakzatokból áll ezért már az elején bele futottam egy hibába. Szerencsére pont úgy haladtam, hogy feltűnt! Holnap, ha előbújik a napocska meg is mutatom az első minta részletecskémet!
Pillangós terítő!
Sajnos nem tudtam többet haladni a terítővel húgom felköszöntése előtt, de nagyon tetszett neki. Örül, hogy ezt a mintát választottam neki. Már korábban is szerette volna a türcsijére, de nem passzolt a nevének stílusához! Most elkezdtem a MW SAL-t. De be fogom fejezni az elkezdett munkáimat. Ez már a 6. MUK-om. Lassan ideje lenne néha csökkenteni a számukat is! :D
Terítő születésnapra!
Az éjjel befejeztem a két pillangót! Ma ünneplünk. Alszok még egy kicsit aztán folytatom, minél több legyen kész amikor megpillantja! :D
2010. október 23., szombat
Terítő születésnapra!
Igaz, hogy elmúlt már 20.a, de vasárnap ünnepeljük a húgom születésnapját. Talán addigra kész is leszek vele, bár idő már nem túl sok van. Majd bele húzok. itt tartok most!
Cica mica..........
Még fehérrel kipótolom az üresen maradt részeket a cica mica belsejében és még 3 cicát kell készítenem és eléjük 2-2-2 lepkét, de ez szerintem szembetűnő a legfelső képen! :D
Cica mica..........
Még fehérrel kipótolom az üresen maradt részeket a cica mica belsejében és még 3 cicát kell készítenem és eléjük 2-2-2 lepkét, de ez szerintem szembetűnő a legfelső képen! :D
2010. október 21., csütörtök
Varrás
Egy ideje nézegetem a varró gépeket, hogy milyet is kéne venni. Be kellett szegnem a Maryhez a len vásznamat. Terítő lesz belőle és semmiképpen nem szerettem volna, ha elindulna hímzés közben az anyag széle. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok egyenesen varrni. 30-40 perc folyamatos varrás után kezd szépen egyenesedni a munkám. Ha pedig továbbra is csak 3-4 havonta egyszer ülök gép mellé ez sosem lesz jobb. Be kell látnom, hogy anyukám Vesta varrógépe, ami össze vissza csak egy varrás fajtát tud, elegendő nekem. Nem kell nekem 16-20 varrásfajtát tudó varrógép. Megfogadtam, hogy hamarosan időt szánok a kicsikére és megtisztítom, beolajozom. Sajnos szálaz, de már sikerült kitapasztalni a módját annak, hogyan tudom ezt elkerülni. Valamint utána kell járnom, hogy hogyan tudok magam javítani a gépen, hogy szebben varrjon.
Egy szó mint száz beszegtem a lenvásznamat, kezdődhet a hímezgetés.
Húgomnak tegnap volt a születésnapja, a hétvégén ünnepeljük, így a neki szánt lepkés, cicás terítőt be kellene addig fejeznem, de utána már esek is neki az újabb MUK-omnak! :D
Eldöntöttem, hogy felváltva fogom a hímzéseimet csinálgatni. 10-12 naponta váltogatva egymást. Kicsit izgalmasabb lesz! Legalábbis számomra biztosan! :D

2010. október 16., szombat
Tigris bigris
Senkinek nem tűnt fel, hogy a bal oldalon az a narancs szín az nem oda való! Az eredeti xsd formátumú minta elég pocsék jelekkel van ellátva, ezért a nagyon egyformákat lecseréltem, azt használtam tovább. Odaértem ahhoz a részhez, hogy folytassam, azt a szimbólumot és kibukott, hogy nem is jó színt hímeztem oda. brrrrrrrrrrrrrrrr. 2 órán keresztül csak bontottam!
2010. október 13., szerda
2010. október 12., kedd
Ráma hegyek!
Megjött az egyik hímző ráma pakkom! Foghatok hozzá a SAL-hoz! A napokban a majoromon dolgoztam kicsit szüneteltettem a többi projektet! Délután, ha megérkezik a kellő fény az udvarra akkor megmutogatok képekben is mindent! A pillangós terítőt kéne elkészítenem, de most a majort van kedvem hímezgetni. A borost is be kéne fejezni. Mostanában semmit nem fejeztem be! Na nem, mintha bárki is jogosan megdorgálna érte. Valami karácsonyit is jó volna csinálgatni. Ha 100 kezem lenne akkor se lenne elég! :D Nem hímeztem még rámával és a gobelin pont azért nem tetszik, mert merev az alap, de azért ez csak nem ugyanaz. A gobelin öltése sem tetszik, de a Dim képekben a hatás keltésére nagyon jó szolgálatot tesz! Vegyesen rendben van! Fogjuk rá! Na most ennyi, délután jövök képekkel! Vagy nem. :D
2010. október 7., csütörtök
Kérdések és válaszok!
Megosztom veletek ezt az üzenet váltást. Ha valakinek véleménye vagy javaslata van az ügyben, szívesen fogadom. És a jövőben is megteszem, hátha segít másnak is és esetleg okosabbak leszünk. Mindenki akinek van kedve megírhatja, hogy Ő, hogy látja ezeket a dolgokat!
Kérdés:
Kata, Te hol szerzed be a kongrét, vagy hímzővásznat? Én még hímzővászonra sosem varrtam, de Mikulás zsákot gondoltam a kislányomnak, és szerintem hímzővászonból jobb lenne, nem?
Válasz:
Elég sok fajta hímezhető anyag van.
1. hímzővászon - sűrű, kis lyukú anyagok. Anyáin ezekre hímezték a hagyományos hímzéseket.
2. aidák - drágább hímző alapok, négyzeteik tökéletesen arányosak nem torzítanak.
3. Panama - négyzetei arányosak nem torzítanak.
4. kongré - olcsó anyag, de vigyázni kell velem, mert általában torzít.
A retex-ben kaphatsz olcsóbb vásznakat, amik jó minőségűek és nem torzítanak.
http://www.reatex.hu/store/index.php?main_page=contact_us
Érdemes előbb oda telefonálni, hogy van e nekik. Röltex a körúton a Madács színházzal szemben, 2000 ft körül kapsz kongrét vagy terítő anyagot, amit ott vettem fehéret az annyira torzít, hogy észre se venni, csak ha leméred!
Drágább anyagok: Lehet kapni 30*45 vagy 30*30-as lapokat időnként nálam is, de csak vaj és fehér szokott lenni eladóba, a színesek ritkábban!
Judd25 a teszveszen árul színes aidákat, vásznakat! Amiket tőle veszek meg mutizom mindenképpen!
Ezeknek a vásznaknak az ára boltban, már ha lehet kapni 2szer annyiba kerül mint Juddnál!
6600 körül van métere Juditnál a 28-asnak! De az árak változhatnak érdemes kérdezni!
És még van egy lehetőség, hogy veszel valahol világos színű vásznat: rózsaszín vagy fehér és befested! Csak jól fixáld, ne legyél festékes hímzés közben! és utána se eresszen! ecet! A gyengébb minőségű fonalakkal hímezett munkákat és mindig fixálom ecetes vízben.

2010. október 4., hétfő
Mary Wigham SAL Hungary
Sikerült végre kitalálnom, hogy milyen fonalakt használjak! Pakolgattam az eladó fonal készletem és akkor bukkantam rájuk! Ha lesz időm, holnap lefotózom őket és meg is mutatom! Annyit előzetesben elárulhatok, hogy színátmenetes fonalakról van szó. Az anyag is meg van hozzá, csak még azt nem tudom, hogy megfelelő e a mérete! Sajnos nem szál mentén lett vágva, így meg kell nyesnem! Ha levágom a rossz részeket, kiderül elég lesz e! Van egy sötétebb aidám, ami elég lenne, de Jucus már lelőtte ezt a poént! :D Az anyagot is majd csak akkor mutatom meg, ha munkára kész! Sajnos nem találom a hímző rámám, így rendelnem kellett újat! Ami abba torkollott, hogy jó pár darabot megrendeltem, így lesz majd néhány ami gazdát fog keresni! :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)