2016. december 4., vasárnap

Adventi koszorú

Az advent közeledtével elkezdtem a koszorút behorgolni. Jó pár sor kell. Hogy haladós legyen nem rövid pálcával készültem, hanem egy ráhajtással. :)

Íme összehorgolva.
Ez a művelet elég komoly kézpróbáló akció, de leküzdöttem.
Hajrá felvarrás.
A telefonommal ebben a homályos időben jobb képek születnek mint fényképezőgéppel. Hihetetlen.

Párna

Az egyik oldal ezzel a mintával készült. Minta: Itt. A másik oldal pedig ezzel a mintával készült. Minta Itt.
Sajnos a két minta nem egyforma magasságú sorokat hozott így semmi képen nem lehetnek egymás két oldala a párnán, valami más megoldást kell kitalálni. A képen is látszik, hogy ugyanannyi sorn nem egyforma magas.


2016. december 3., szombat

Párna

Nagyon haladós kis minta. Megszerettem.
Úgy tervezem az egyik oldalán lesz ez a minta a másikon pedig egy hasonló sorminta csillagokkal.

Adventi koszorú

Virágok és levelek készülnek az adventi koszorúra.


Négyzet alakú nagy mintás párna.

És kész a két oldalas nagyi mintás párna! Összehorgoltam. :)


Párna készül

A minta kialakulóban van. Párna lesz belőle. Vár pár felújításra váró darabom, így a méret adott. de az is lehet, hogy átalakítom. A sok szín nem mindig mutatós, de Én szeretem a színes dolgokat. Szerintem szép lesz. :)


2016. december 1., csütörtök

2016. november 27., vasárnap

Nagyi párna

Készítettem két párna oldalt a legalapabb nagyi kocka mintával.


Összehorgolom és végül párna lesz belőle. :)

Granny square

Ezt a minta stílust is ki kellett próbálnom. A nagymama négyzet. Nagyon menő. :) A legjobban egy blogban szereplő leírás tetszett meg. Sikerült egy próba darabbal rájönnöm a dologra és új pálcákat is tanultam.
Aztán elő a kisebb tű és újra próba után, már ment a dolog. :)

Végül a babák babakocsijába készült egy takarócska.


Puff

Neki fogtam egy puff készítésnek. Bulky fonallal, de sajnos valahogy nem akarja az igazat.
Itt még úgy tűnt minden jól halad.
De aztán kiderült nem jól szaporítottam, többször vissza bontottam, majd fel is hagytam a dologgal, mert nagyobb tű kell. Sokkal nagyobb. Rendeltem is, majd azzal.

Sapka

Lilla első telére készültem sapkával, akkor Anyukám utasításai szerint horgoltam. Most neki álltam egy puff stitch sapkának, de sajnos ez nem ment.
Erre az eredményre jutottam, nem tetszett. Átadtam a lehetőséget Anyukának.
Amíg Ő elkészült vele Én megalkottam a bojtot. Képek telefonnal készültek, de több, mint a semmi.
És elkészült a mű remek:
A legfontosabb, hogy a kis hölgy is szereti.

2016. november 22., kedd

Kicsi virágok

Egy egyszerűbb kompozíció úgy pihenés képen. Ismét baba fonalak.

Virág horgolás

Bele akartam vágni valami nehezebbe. Először egyáltalán nem láttam át a dolgot. Nagyon sokszor meg kellett néznem a videó egyes részeit mire megértettem hogyan tovább, de egy biztos leírásból ezt Én soha sem tudtam volna elkészíteni pláne kezdőként. A videó készítőknek hála lehet nagyot álmodni. Íme a videó és ami készült belőle.
Baba fonalat használtam. Nem tudom mire fogom használni. Talán majd egy sapkát vagy párnát fog díszíteni, de úgy érzem megérte a több napos tanulást.


Csillag horgolás

Nagyon felbuzdultam. Újabb és újabb mintákkal próbálkozom. Már nem is bontok. :) Most a csillagokat vettem célba. Ez a minta is nagyon megtetszett. Itt is kipróbáltam pár fonalat.
Catániával kezdtem. Videó a sok közül itt.
Aztán jött a Red heart Bella
Következett a bambusz fonal.
És kipróbáltam egy red heart lisát is.
Kicsit kanyarodnak, de talán lazábban nagyobb tűvel kell majd belefogni a sorozatgyártásba. :) De a keményítés is jó tenne, bár nekem az nem igazán tetszik. :)


Horgolt karácsonyfa dísz

Volt egy kis bénázás is. Készítettem lógós karácsonyfadíszt. Hagy még kívánni valót maga után. Egy csengő sem ártana a végére. Most a levélszekrényt díszíti.





2016. november 20., vasárnap

Folytatás Hópehely horgolás.

Sok mindent horgoltam mostanában, de a bejegyzésekkel nagyon elmaradtam. Átnyergeltem a you-tube videókra. Ezt horgoltam meg legelőször: Videó itt. Nagyon szuper lett.
Az első példány lisa kötőfonallak készült. Red heart gyártmány. 2-es tűvel.

Több színben. Több féle tűvel több féle fonallal próbálkoztam. Ez a minta nagyon bejött.
Catania fonal. 3-as tűvel.
Read heart Bella fonal.
Na ez egyáltalán nem tetszett. Nem is lett olyan szép. Bambusz fonal.
Catania. ismét. 2-es tűvel.
Catania 2-es tűvel.
Cashmire baba fonal 2-es tűvel.
Még egy catania.
Egy másik fajta csillag is készült, de ennek a mintája nem tetszik annyira. Minta itt.

2016. november 12., szombat

Első projekt - Horgolás

Az, hogy mi inspirált, hogy horgoljak és hogy azt horgolom e az két külön dolog. Megláttam egy kis aranyos polipocskát a neten. A KORA polipot. Picike újszülötteknek horgolják az önkéntes hölgyek. Nagyon megtetszett a dolog, de az Én horgolás tudományom szinte a nullával egyenlő, így tudtom, hogy előbb még tanulnom kell. Amikor Lilla elmúlt egy éves és közeledett a rossz idő elkezdtem neki sapikat gyártani. Nem túl jól sikerültek, de elsajátítottam néhány pálca horgolási ismeretet. Az egyik sapi egész jól sikerült. Azt hordta. A másikat olyan nagyra gyártottam, hogy most lett rá jó, de sajna a horgolás nem szép. Így a bolti sapka a menő. :)
Barátnőmet felbuzdítottam, hogy tanuljunk együtt horgolni Anyukámtól. Aztán az első alkalommal rájöttem, amikor mutogatta a dolgokat, hogy Én már azért tudok ezt-azt. :)
Megnéztem a neten nagyon sok képet, leírást, videót. Pohár alátétet kezdtem horgolgatni a meglévő fonalaimból. Elsőként egy gombolyag Cataniára esett a választásom. Aztán elővettem egy gombolyag piros baby fonalat. Sok horgolmányt lebontottam. És valószínűleg ezeket sem fogom megtartani. Túl kicsi lett a Catániából. valószínű vastagabb horgolótűvel kell majd vele horgolni és nagyobb mintát.

Az is lehet, hogy csak a leírást néztem el és ezért nem lett elég nagy. Nagyon nehéz rajz alapján horgolni. Valószínű a következő projektem a you-tube videó alapján fog készülni. Úgy talán könnyebb.

A baby fonalból készültet már le is bontottam, mert a fodrok túl sűrűek lettek és nagyon kanyargós lett.

2016. október 23., vasárnap

Tök sziluett

Ha ősz akkor akkor tök. :) Muszáj volt egy kis őszi hímzést kitalálni. :)
Sajnos a gépemen van egy kis karc ezért homályos lesz mindig egy pici paca. :(

A mintaíven valójában fekete anyagra narancssárga szín, a fehér anyagra fekete szín van tervezve és ugyanazzal van az egész sziluett kivarrva, de nekem valahogy adta magát, a narancssárga vászon és hozzá ez a két szín. Sajnos nem adja vissza az esti vakus kép a vászon színét, de majd ha készre lesz varrva akkor úgy fotózom. 

2016. október 19., szerda

Monogramok A és G

Ha már drága Barátnőm annyit szorgoskodik, hogy szépen legyenek megvarrva az általam hímzett dolgok, ezért Én is dolgoztam kicsit cserébe.