2010. október 28., csütörtök

Dimes Tigris Bigris

Megmutatom már a bontás utáni állapotot! Most nem ezt hímezgetem, de váltogatom a MUK-jaimat, majd sorra kerül. :D

MW SAL folytatás!

Az éjjel még két blokkot megcsináltam, meg még egyet elkezdtem, de elöltöttem, kicsit vissza kell mennem!
A mintát PM-el xsd-be újra rajzolom, mert vannak benne hibák nem mindenhol szimmetrikus.

2010. október 25., hétfő

MW SAL első lépések!

Tegnap este bele kezdtem! Sosem tetszett a rámával hímzés, de most nagyon bele szerettem! És a hátulja is gyönyörű lett bár azt nem fotóztam le, majd legközelebb!

2010. október 24., vasárnap

MW SAL

Elkezdetem a SAL-t. Mivel szimmetrikus alakzatokból áll ezért már az elején bele futottam egy hibába. Szerencsére pont úgy haladtam, hogy feltűnt! Holnap, ha előbújik a napocska meg is mutatom az első minta részletecskémet!

Pillangós terítő!

Sajnos nem tudtam többet haladni a terítővel húgom felköszöntése előtt, de nagyon tetszett neki. Örül, hogy ezt a mintát választottam neki. Már korábban is szerette volna a türcsijére, de nem passzolt a nevének stílusához! Most elkezdtem a MW SAL-t. De be fogom fejezni az elkezdett munkáimat. Ez már a 6. MUK-om. Lassan ideje lenne néha csökkenteni a számukat is! :D

Terítő születésnapra!

Az éjjel befejeztem a két pillangót! Ma ünneplünk. Alszok még egy kicsit aztán folytatom, minél több legyen kész amikor megpillantja! :D

2010. október 23., szombat

Terítő születésnapra!

Igaz, hogy elmúlt már 20.a, de vasárnap ünnepeljük a húgom születésnapját. Talán addigra kész is leszek vele, bár idő már nem túl sok van. Majd bele húzok. itt tartok most!
Cica mica..........

Még fehérrel kipótolom az üresen maradt részeket a cica mica belsejében és még 3 cicát kell készítenem és eléjük 2-2-2 lepkét, de ez szerintem szembetűnő a legfelső képen! :D

2010. október 21., csütörtök

Varrás

Egy ideje nézegetem a varró gépeket, hogy milyet is kéne venni. Be kellett szegnem a Maryhez a len vásznamat. Terítő lesz belőle és semmiképpen nem szerettem volna, ha elindulna hímzés közben az anyag széle. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudok egyenesen varrni. 30-40 perc folyamatos varrás után kezd szépen egyenesedni a munkám. Ha pedig továbbra is csak 3-4 havonta egyszer ülök gép mellé ez sosem lesz jobb. Be kell látnom, hogy anyukám Vesta varrógépe, ami össze vissza csak egy varrás fajtát tud, elegendő nekem. Nem kell nekem 16-20 varrásfajtát tudó varrógép. Megfogadtam, hogy hamarosan időt szánok a kicsikére és megtisztítom, beolajozom. Sajnos szálaz, de már sikerült kitapasztalni a módját annak, hogyan tudom ezt elkerülni. Valamint utána kell járnom, hogy hogyan tudok magam javítani a gépen, hogy szebben varrjon.
Egy szó mint száz beszegtem a lenvásznamat, kezdődhet a hímezgetés.
Húgomnak tegnap volt a születésnapja, a hétvégén ünnepeljük, így a neki szánt lepkés, cicás terítőt be kellene addig fejeznem, de utána már esek is neki az újabb MUK-omnak! :D
Eldöntöttem, hogy felváltva fogom a hímzéseimet csinálgatni. 10-12 naponta váltogatva egymást. Kicsit izgalmasabb lesz! Legalábbis számomra biztosan! :D

2010. október 16., szombat

Tigris bigris

Senkinek nem tűnt fel, hogy a bal oldalon az a narancs szín az nem oda való! Az eredeti xsd formátumú minta elég pocsék jelekkel van ellátva, ezért a nagyon egyformákat lecseréltem, azt használtam tovább. Odaértem ahhoz a részhez, hogy folytassam, azt a szimbólumot és kibukott, hogy nem is jó színt hímeztem oda. brrrrrrrrrrrrrrrr. 2 órán keresztül csak bontottam!

2010. október 13., szerda

Vervaco major-om

Na végre el jutottam odáig, hogy kivigyem a fényre a majoromat!
Íme ennyit építettem belőle! :D

2010. október 12., kedd

Ráma hegyek!

Megjött az egyik hímző ráma pakkom! Foghatok hozzá a SAL-hoz! A napokban a majoromon dolgoztam kicsit szüneteltettem a többi projektet! Délután, ha megérkezik a kellő fény az udvarra akkor megmutogatok képekben is mindent! A pillangós terítőt kéne elkészítenem, de most a majort van kedvem hímezgetni. A borost is be kéne fejezni. Mostanában semmit nem fejeztem be! Na nem, mintha bárki is jogosan megdorgálna érte. Valami karácsonyit is jó volna csinálgatni. Ha 100 kezem lenne akkor se lenne elég! :D Nem hímeztem még rámával és a gobelin pont azért nem tetszik, mert merev az alap, de azért ez csak nem ugyanaz. A gobelin öltése sem tetszik, de a Dim képekben a hatás keltésére nagyon jó szolgálatot tesz! Vegyesen rendben van! Fogjuk rá! Na most ennyi, délután jövök  képekkel! Vagy nem. :D

2010. október 7., csütörtök

Tigris bigris

Vége a szabadságnak, pár perc és mehetek dolgozni!
De előbb megmutatom hol tartok! :D

Mary Wigham SAL Hungary - Fonalak

A színátmenetes fonalak mellett döntöttem remélem szépen mutatnak majd!

Kérdések és válaszok!

Megosztom veletek ezt az üzenet váltást. Ha valakinek véleménye vagy javaslata van az ügyben, szívesen fogadom. És a jövőben is megteszem, hátha segít másnak is és esetleg okosabbak leszünk. Mindenki akinek van kedve megírhatja, hogy Ő, hogy látja ezeket a dolgokat!

Kérdés:
Kata, Te hol szerzed be  a kongrét, vagy hímzővásznat? Én még hímzővászonra sosem varrtam, de Mikulás zsákot gondoltam a kislányomnak, és szerintem hímzővászonból jobb lenne, nem?

Válasz:
Elég sok fajta hímezhető anyag van.
1. hímzővászon - sűrű, kis lyukú anyagok. Anyáin ezekre hímezték a hagyományos hímzéseket.
2. aidák - drágább hímző alapok, négyzeteik tökéletesen arányosak nem torzítanak.
3. Panama - négyzetei arányosak nem torzítanak.
4. kongré - olcsó anyag, de vigyázni kell velem, mert általában torzít.

A retex-ben kaphatsz olcsóbb vásznakat, amik jó minőségűek és nem torzítanak.
http://www.reatex.hu/store/index.php?main_page=contact_us
Érdemes előbb oda telefonálni, hogy van e nekik. Röltex a körúton a Madács színházzal szemben, 2000 ft körül kapsz kongrét vagy terítő anyagot, amit ott vettem fehéret az annyira torzít, hogy észre se venni, csak ha leméred!

Drágább anyagok: Lehet kapni 30*45 vagy 30*30-as lapokat időnként nálam is, de csak vaj és fehér szokott lenni eladóba, a színesek ritkábban!
Judd25 a teszveszen árul színes aidákat, vásznakat! Amiket tőle veszek meg mutizom mindenképpen!
Ezeknek a vásznaknak az ára boltban, már ha lehet kapni 2szer annyiba kerül mint Juddnál!
6600 körül van métere Juditnál a 28-asnak! De az árak változhatnak érdemes kérdezni!


És még van egy lehetőség, hogy veszel valahol világos színű vásznat: rózsaszín vagy fehér és befested! Csak jól fixáld, ne legyél festékes hímzés közben! és utána se eresszen! ecet! A gyengébb minőségű fonalakkal hímezett munkákat és mindig fixálom ecetes vízben.

2010. október 4., hétfő

Anyag választás!

Megnyestem az anyagot! Szerencsére elég lesz! Meg is mutatom!

Mary Wigham SAL Hungary

Sikerült végre kitalálnom, hogy milyen fonalakt használjak! Pakolgattam az eladó fonal készletem és akkor bukkantam rájuk! Ha lesz időm, holnap lefotózom őket és meg is mutatom! Annyit előzetesben elárulhatok, hogy színátmenetes fonalakról van szó. Az anyag is meg van hozzá, csak még azt nem tudom, hogy megfelelő e a mérete! Sajnos nem szál mentén lett vágva, így meg kell nyesnem! Ha levágom a rossz részeket, kiderül elég lesz e! Van egy sötétebb aidám, ami elég lenne, de Jucus már lelőtte ezt a poént! :D Az anyagot is majd csak akkor mutatom meg, ha munkára kész! Sajnos nem találom a hímző rámám, így rendelnem kellett újat! Ami abba torkollott, hogy jó pár darabot megrendeltem, így lesz majd néhány ami gazdát fog keresni! :D

2010. szeptember 30., csütörtök

Levélke!

Nem igazán haladok a kontúrral, inkább volt kedvem egy kicsit mutatósabbat is alkotni, így elővettem a tigrist!
Ha még nem mondtam volna az anyag bézs 16ct-s vászon Juddtól. A tervező utasításai alapján! Jó a Dim nem azt írta, hogy Juddtól vegyem, csak hogy ilyet! :D
Lassan a pillangós terítőt kell csinálnom a húgom születésnapjára (október 20), de muszáj egy kicsit elkalandoznom!
Íme ami eddig kész:

Kontúr hegyek!

Kész a fehér rész és a kis részlet is jobb oldalt! :D
4 színnel kell kontúrozni! A feketével kezdem, majd mindig világosabbal! Nem mintha lenne jelentősége, de ha már kell koncepció, akkor legyen így! Meg így van sorba a fonal listán is! :D

2010. szeptember 28., kedd

Megint egy lépéssel előrébb!

Azt hittem tegnap megérkezik az anchor fonal pakk, de nem jött! :(
Reméltem be tudom fejezni a színeket a boroson, de még hátra van a fehér és egy ficak jobb oldalt, na persze 2 öltést is találtam a közepében amit kihagytam, azt is pótolni kell, de remélem ma este már kontúrozni fogok!

2010. szeptember 27., hétfő

Boros DIM

Most itt tartok! Remélem estére kész lesz és csak a kontúrok hiányoznak majd!
Többi kép itt: http://picasaweb.google.hu/bakterno2/BorosDIM#

Mary Wigham SAL Hungary

Új projekt van kilátásban!
Addig nézegettem ezt a SAL-t amíg annyira megtetszett, hogy késztetést éreztem, hogy belépjek!
Először saját SAL-t akartam indítani, de úgy döntöttem majd jövőre!
http://marywighamhun.blogspot.com/
Még annyira kezdeti stádiumban vagyok, hogy azon rágom magam milyen anyaggal dolgozzak, ha megszületik a döntés akkor meg is mutatom mit találtam ki!

2010. szeptember 15., szerda

Boros.

Sajnos elég gyengék a képek lámpafénynél, de azért biztos látszik a fejlődés! :D

Minták amiket keresek!

Ha valakinek megvolnának és elküldené nagyon örülnék neki! :D

2010. szeptember 3., péntek

Fonalakról!

Én Puppet-sel és Vénusszal kezdtem! Ma már inkább DMC vagy Anchor az amit használok!
Nagy tételben megveszem, ami nem kell túladok rajta! (Na nem reklámozni akartam magam! Vagy igen? :D)
Mi bajom volt a Puppet-sel meg a Vénusszal. Szakad, foszlik, pödrőik iszonyat módon!

Mi az a count? Nem beszélne valaki végre értheően?!!! :D

Count - ct Még mindig nem tudom, de átváltom számomra érthető verzióba! :D
Öltés/cm
6 ct-os Aida: 2,4 öltés
8 ct-os Aida: 3,2 öltés
11 ct-os Aida: 4,4 öltés
Kongrék általában 5 öltés, de 2,2mm körüliek az öltések.
14 ct-os Aida: 5,4 öltés
16 ct-os Aida: 6,4 vagy 6,2
18 ct-os Aida: 7,2 öltés
20 ct-os Aida: 8 öltés
21 ct-os vászon 8,6 öltés
22 ct-os vászon 9 öltés
Panama: 9 öltés
25 ct-os vászon 9,6 öltés
28 ct-os vászon 11 öltés
Hímzővásznak: 15 öltés, kb 40 ct

2010. szeptember 2., csütörtök

Szövetek Judd-tól

Mindenképpen meg kell mutatnom ezeket a szépségeket! Nem tudom így fotóról mennyire jól látható, hogy milyen szépek, de remélem átmegy az érzés! :D
Ebből a pakkból került ki a meztelen pasi anyaga is. :D
Alkalomadtán majd csomagolás nélkül is megmutatom őket!

DIM kép apa szülinapjára!

18 ct-s ivory aida.
A kép nem túl nagy, mondhatnám kicsi, 12x18 cm, így csak elkészülök vele 18.áig! :D
Itt tartok!
Nem mutatom meg, hogy fog kinézni, majd meglátjátok! :D
Természetesen 100% DMC fonallal! :D

Meztelen pasi!

Na ő csak annyiből lett volna határidős, hogy a hétvégén szerettem volna átadni, de láttam, hogy ennek esélye nincsen, így neki fogtam a következőnek! :D
Augusztus 28.án öltöttem bele utoljára.
Indigókék 28ct-s Juliana szövet! Judd-tól származik!
A kép is kék. Kicsit fura a lilás kék benne, mert a mintán minden teljesen kéknek néz ki. Na ez az átváltás átka.
Beolvastattam a mintát, (mivel csak a leszámolható minta van meg) PC Stichel és láss csodát szerinte is az a szín, szóval reménykedem jól is fog kinézni!